Az élet szar. Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy az életem szar? Mert az bizony az. Elegem van már a mézes-mázos „majd csak lesz valahogy”-okból, „fel a fejjel!”-ekből és társaikból! Persze, az életben minden nehézség azért van, hogy az ember, ha túljut rajtuk…

Mindig ugyanaz a felállás: reggel már kedvem sincs felkelni, mert aztán nem sokkal ebéd után mehetek vissza az egyetemre. Utálom. Nem mintha itthon lenni annyira szeretnék, de ezt az örökös oda-vissza ingázást már nagyon unom. A legjobb lenne, ha csak havonta 1x jönnék haza, viszont…

A szobámban ülök az íróasztalnál -este fél 11 van- és a Tatta Hitotsu No Koi zenéjét hallgatom. Annyi mindent eszembe juttatott, hogy úgy éreztem, írnom kell! Ma egész nap megint nagyon magam alatt voltam. Be kellett mennem az egyetemre egy apróság miatt, ami derékba törte az…

A minap megnéztem kíváncsiságból a gépem tartalmát, mivel állandó helyhiánnyal küszködök (nekem 160 giga meg sem kottyan, csak azt tudnám, mire megy el ennyi hely?!), és siralmas eredmény jött ki: a "Diplomamunka" mappám alig 400 MB-os, viszont csak a "Kat-tun"…

Már jó régen letöltöttem a filmet, de még csak ma volt alkalmam (és kedvem) megnézni. Bevallom, a történet maga annyira nem is érdekelt, viszont a benne szereplő bishi, bizonyos Okura Tadayoshi, egészen ígéretesnek tűnt. És igen, szimatom nem csalt: újabb szívem csücske…

Akkor ezzel a posttal hivatalosan is elkezdem a japán-related blogolást. A nevem Kaze (japánul: szél), hogy honnan kaptam ezt a becenevet, azt most inkább nem részletezem, egyrészt mert kicsit hosszú lenne, másrészt meg mert nem vagyok rá valami büszke... (^_^') [Nem kell semmi vészesre…