Igen, még élek. Már ha hiányoztam egyáltalán valakinek. (Kétlem.) Mindegy, itt vagyok. Teljes 2 napja újból van netem, ami a majd’ 2 hónapos totális világháló-nélküliség után igazán jólesik az ember lányának. És az első dolgom volt (komolyan!), hogy tegnapelőtt elkezdtem olvasni a kedvenc blogomat (igen Hesz, a tiédet), volt lemaradásom bőven, hát örömmel kezdtem neki. De nem bírtam egy szuszra, elbőgtem magam. Nem is egyszer. (megjegyzem: egyáltalán nem vagyok az a könnyedén sírós fajta) Azóta fogalmazgatom a kommenteket neked (vagy inkább e-mailt kéne írnom?), de nem mennek. Nem tudom rendesen megfogalmazni, amit mondani akarok. Ha egy mondatban össze kéne foglalnom, akkor annyit írnék, hogy egész gondolat- és érzelemrohanást indított el bennem egy-két írásod, nem tudom szavakba önteni, de néhány dolog annyira olyan volt, mintha rólam szólna, hogy szinte már megijedtem. Szívemből szóltál, na. De most nem szabad szomorkodni, nyár van, virágok, meleg, strand, görögdinnye, és a többi marhaság. Szóval fel a fejünkkel! A tiéddel is, az enyémmel is. Meg mindenkiével.

És, hogy kissé vidámabb legyen a hangulat, hát elmesélem zanzásítva jelentéktelen életem elmúlt kéthavi történéseit. Felkészült mindenki? Oké, akkor kezdem!

Jelentem, sikeresen levizsgáztam mindenből, kész idegroncs lettem a végére, de túléltem, vége. Az utolsó vizsgaidőszakom volt, már „csak” 6 szigorlat és 2 államvizsga, aztán mehetek is átvenni a diplomámat. Remélem, arra a pár órára kiengednek a pszichiátriáról, mert az biztos, hogy ott fogok kikötni a végére. Na de semmi depi, csak pozitívan: kék az ég és süt a nap.

Aztán következett a lakótárs-keresési mizéria. Nem könnyű ám két normális egyetemistát találni Debrecenben, annyi szent. De végre úgy néz ki, hogy nekünk összejött. Nem akarom elkiabálni, reméljük a legjobbakat.

Aztán én marha nekiálltam fürdőszobát felújítani. Előre szólok minden nőnemű élőlénynek a Földön, hogy jól gondolja meg, mielőtt a barátnőjével kettecskén ilyen nagyszabású akcióba kezdenének nulla előképzettséggel, mert igen nagy esély van arra nézve, hogy a felújítási munkálatok során nem várt akadályokba fognak botlani. Velünk is megtörtént párszor, de hála a lélekjelenlétünknek és a több doboz ciginek, amit közben elszívtunk, maradandó lelki és fizikai sérülések nélkül megúsztuk, és a végére még a fürdőszoba is gyönyörű lett. Nem, nem az elfogultság beszél belőlem, komolyan szép lett.

Ezután következett a kábeltv+net bekötése. A Digimonok csapatostul jöttek, láttak, beszereltek és taroltak. Olyan kuplerájt hagyva maguk mögött, hogy rossz volt nézni. (Csak én vagyok túl érzékeny, vagy másnak sem esne jól, ha a szépen kárpitozott székére sáros bakanccsal állnának a szerelők, mikor fél méterre tőlük pihen a falnak támasztva a szobalétra?) Persze előadták ám magukat, hogy ők milyen nagy szakik, de mikor megkérdezték, hogy a „Csilla” az egy vagy két „l”, akkor egy picit már kezdtem kételkedni a szaktudásukban is. Naná, hogy előérzetem nem csalt: nem ment simán a net és a tv-vel is gondok voltak. De nem panaszkodhatok, művelt barátaink laza másfél órás fúrás-faragás, kábelhúzgálás, számítógép- és router-anyázás, lázas telefonálás és rohangálás után végülis hősiesen megoldották a problémát, és immáron itt ülhetek a net előtt. Hát ezt is megértem.

Megyek is rágyújtani. Majd jövök.