Tanulnom kellene.

De nem megy.

Illetve biztosan menne, ha rá tudnám venni magam, hogy nyugton üljek cirka 12 óra hosszát, mint általában.

De ma nem tudom rávenni magam.

Ehelyett minden mást csinálok.

Még mosogatok is! (Pedig aki ismer, az tudja, hogy rühellem a mosogatást.)

Meg livejournal layoutot szerkesztek.

Meg japánban lévő magyar bloggerek úti élményeit olvasom.

Meg Ichi pondo első részét nézek a lakótársammal, aki mostanában totál Kaméra van kattanva. [Hehhe, fertőzök... Ugye, Mackó? :)]

Meg Pire csorgatom a nyálam a YouTube-on.

Holnap végre be kéne mennem az egyetemre aláíratnom az indexemet. De reménytelennek látom a 7 órai kelést, tekintve, hogy ma délután 5-kor keltem fel, most hajnal 3 van, de 6-ig biztosan tanulni fogok...

Meg egyébként is, elegem van az egész rohadt egyetemből. Csinálom, csinálom, és semmi látszatja. Csak a szívás megy folyton.

Meg ideje lenne már eldöntenem, hogy milyen szakirányokra adom be a rezidensi jelentkezésemet. Ami azért probléma, mert lassan már ott tartok, hogy semmi, azaz semmi nem érdekel, ami egészségügy. Valahova viszont mindenképp jelentkeznem kell, mert a semmiből ugye nem fogok megélni, és ha már végiggürcölöm ezt a rohadt egyetemet annak ellenére, hogy rég megbántam már, hogy a lábamat is betettem a Dotéra, hát legalább munkám legyen.

Végre időt akarok szánni a japán-tanulásra is.

Meg végignézni egy filmet úgy, hogy közben nem furdal a lelkiismeret, amiért nem a 260 tételes gyermekgyógyászat szigorlatra bújom a könyveimet. (Pont ezért nem is néztem mostanában filmet, azt ez egy 45 perces Ichi pondo-t leszámítva. Hmmm, mióta is? Ja igen, karácsony óta. Egy hónapja. Egy hónapja, hogy gyakorlatilag nem csinálok mást, csak tanulok. Na jó, leszámítva azt a napi összesen kb. 1-2 órát, amíg a neten lógok.)

És már kezdek bekattani ettől.

A barátaimat akarom, a várost akarom, filmeket akarok, zenét akarok, fangörlködni akarok Macival, meg sütizni Katicával, és japánul tanulni!!!

De nem lehet.

Még minimum február 10-éig nem lehet.

Majd csak azután. Talán. Ha sikerül a vizsgám. És ha addig kibírom ép ésszel. És akkor is majd csak egy kicsi ideig lehet, mert a következő vizsga is ott lesz a nyakamon.

Áááá, belegondolni is rossz, inkább nem is teszem.

Megyek, és átgondolom az életem, akarom mondani: tanulok.